A GYÓGYNÖVÉNYEK  ALKALMAZÁS  MÓDJAI

A gyógyítók a világ legtöbb részén csupán a kis számú és csak a környékbeli, illetve lakóhelyükhöz közeli vidékeken termő gyógynövényeket alkalmazásával végzik a gyógykezeléseket. Sikereik, eredményeik nem pusztán növényismeretüknek köszönhetők, hanem annak is, hogy sokféle módon tudják alkalmazni azokat. Az egyik legáltalánosabban használt készítmény a gyógynövény-tea (herba-tea), ám ezen kívül még számos formája, módja van a felhasználásnak, úgymint:
1. balzsam
2. beöntés
3. forró borogatás
4. füstbelégzés
5. hüvelyöblítés (irrigálás)
6. kenőcs
7. olajok
8. pakolás és tapasz
9. pilula (pirula)
10. szirupok
11. szirupos orvosság (electuarium)
12. tinktúrák
13. végbél- és hüvelykúp
14. zselatin kapszula

Hogy melyik módszer kerül alkalmazásra, az számos tényezőtől függ. A különféle jellegű készítmények nyújtotta lehetőségek ismeretében képesek leszünk kiválasztani az egyén számára és a betegség kezelésére legmegfelelőbb módszert és gyógynövényt. A leggyorsabb eredmény érdekében, különösen a súlyos, heveny betegségek kezelésekor legcélszerűbb a gyógynövényeket böjtölés közben, vagy speciális, tisztító diétával összekapcsolva bevenni.
A gyógynövények és diéta helyes alkalmazása biztos, hogy erősíti és gyógyítja a szervezetet, amennyiben lecsökkentjük a mérgező (toxikus) és savképző táplálékok fogyasztását, sokat pihenünk és megszabadulunk feszültségeinktől.

Gyógynövényteák
Azokat a gyógynövényeket, amelyeket belsőleg alkalmazhatók és viszonylag enyhe az ízük, általában teaként fogyasztják. Ha tea céljára szerzünk be gyógynövényt, akkor összevágva és átrostálva vegyük meg, mivel így könnyű leszűrni a legközönségesebb teaszűrőn is. A friss gyógyfüveket először össze kell törni, szét kell morzsolni, hogy az elroncsolt szövetekből a hatóanyagok könnyebben kiszabadulhassanak. A növények előkészítését és főzését üveg-, kerámia vagy zománcos edényben végezzük. Elfogadhatók a rozsdamentes acélból készült edények is, ha netán nem áll rendelkezésre az előbbiek egyike sem. Ha tehetjük, desztillált vizet vagy forrásvizet használjunk csapvíz helyett.
A gyógyfű-tea elkészítésére két mód kínálkozik: a leforrázás és főzés.

Leforrázás:
Ha valaki a növények, például a menta vagy az eukaliptusz illóolaját akarja használni, vagy gyöngébb szövetű növényi részekből, virágból vagy zsenge levelekből akar teát készíteni, akkor a növényeket egy jól zárhatóedényben, éppen fölforralt vízben (100oC) kell áztatni. Ezt a módszert nevezzük leforrázásnak, vagy forrázat készítésnek. A növényeket nem főzzük meg, csak 10-20 percig ázni, állni hagyjuk egy jól zárható edényben. A “nap-tea” úgy készül, hogy a vízbe áztatott növényeket néhány órára a napra tesszük egy lezárt üvegedénybe.

Főzés:
Hogy a durvább, vastagabb levelekből, szárakból, kérgekből és gyökerekből kivonjuk a hatóanyagokat, körülbelül egy órán át kell lassú tűzön főzni e növényi részeket. Ez az eljárás a főzés, főzet készítés. Az esetek többségében a növényeket lefödetlen edényben kell főzni; ennek következtében a víznek legalább a fele elpárolog. Ugyanakkor a durvább növényi részek is tartalmazhatnak illóolajokat. Ezeket óvatosan kell főzni, illetve le kell forrázni zárt edényben (ilyen például a mezei macskagyökér (Valeriana officinalis), a fahéj (Cinnamomum zeylanicu) és a közönséges bojtorján (Artium lappa) gyökere.
A leforrázás és a főzés kombinálása:
Előfordul, hogy egy recept kérgek és gyökerek mellett lágyabb levelek és virágok használatát írja elő. Ilyenkor a vastagabb, durvább alapanyagokat először meg kell főzni, majd a leszűrt levet ráönteni a gyengébb növényi részekre, és ezt épp csak forrásba hozva le kell födni és 10-20 percre állni hagyni.

A felhasználandó mennyiség. A gyógyító forrázatok , főzetek igen erős hatásúak, eltérően az italként fogyasztott, mindenki számára ismerős gyengébb teáktól. Ez utóbbiakból csak kb. 4 g kell két csésze vízhez (a boltokban kapható filter-tasakok nagyjából ennyit tartalmaznak).
A gyógyhatású növénytea készítéséhez általában 28 g szárazanyag szükséges két csészényi vízhez. A növény magába szívja a folyadék egy részét, így a kész tea körülbelül másfél csészényi lesz, ha két csészényi vízből indultunk ki. Az esetek legnagyobb részében ez épp egy napi adag; mivel a kezelések zöme másfél csésze teát ír elő egy napra, három részletben elfogyasztva. Kényelmi szempontból készíthetünk a kezelés három napjára elegendő gyógynövényteát, ezt azonban jól zárható edényben, hűtőszekrényben kell tárolni. A gyógynövényteák ennél hosszabb ideig nem állnak el. Fogyasztás előtt lassan, óvatosan, lefödött edényben kell újra fölmelegíteni.
Friss növényekből az előírt mennyiség kétszeresére van szükség, mivel tömegük jelentős része víz.
A gyógynövényteákból fogyasztott szokásos mennyiség naponta háromszor fél csésze. Heveny betegségek kezelésére a gyakrabban fogyasztott kisebb mennyiség – 2-3 evőkanálnyi félóránként – sokkal hatékonyabb, mint a ritkábban, de nagyobb mennyiségben bevett adag. Az idült betegségek kezelésekor megfelelőbb a tinktúra alkalmazása, mert ilyenkor a gyógynövénykészítményt heteken át kell fogyasztani. Szintén a tinktúra ajánlott, ha valaki csökkenteni kívánja a bevitt folyadékmennyiséget . A nyálkaanyagot tartalmazó gyógynövények, mint az Ulmus fulva, a fekete nadálytő (Symphytum officinale) és az orvosi zilíz (Althaea officinalis) gyökere “nyúlós” teát ad. Ha ezt valaki kellemetlennek, undorkeltőnek találja, akkor célszerű zselatin kapszulában, vagy pilula formájában bevennie.

Balzsam
A balzsam olyan növényi kivonat, amellyel a feszült izmokat és szalagokat (inak és izületi szalagok) kezelhetjük. hatását a bőrbe való bedörzsölés után fejti ki. Ugyancsak használatos izületi gyulladás és más gyulladások enyhítésére. A balzsamok általában serkentő tulajdonságú növényeket (például erős paprikát) és görcsoldó hatású gyógynövényeket, mint amilyen a hólyagos lobélia (Lobelia inflata) tartalmaznak. Az aromás növények olaja, például az eukaliptuszolaj behatol az izmokba, élénkíti a keringést, ami lazító melegséggel árasztja el az adott területe.
Tegyünk 113 g szárított vagy 226 g friss, összezúzott növényt egy üvegbe és adjunk hozzá két csésze ecetet, alkoholt vagy masszázsolajat. Naponta egy-két alkalommal rázzuk össze. A kivonat három nap alatt elkészül, ha a növények el vannak porítva, de két hét szükséges, ha egészben, illetve darabokra vágva tesszük a folyadékba. Az ecet természetes összehúzó és egyúttal tartósítószer is. Töményen vagy vízzel 50%-osra hígítva is használható. Az alkohol kiváló extratáló- és tartósítószer. Használhatunk gabonapárlatot, például vodkát vagy gint is, illetve külső bedörzsölésre használatos alkoholt is. Az alkoholos kivonat lehűti a bőrt az alkohol gyors párolgása következtében., míg a bőrön visszamarad a növényi kivonat (extraktum). A masszázsolaj elkészíthető növényi olajok keverésével, például olíva-, szezám- és mandulaolajból. Ha valaki a kezelendő területe masszírozni is akarja, jó, ha aromás olajat használ. Az olajat kb. 400 NE A vitaminnal lehet tartósítani, csészénként.

Beöntés
A beöntés idegesség, fájdalmak és a vérben levő nagy mennyiségű méreganyagból adódó panaszok kezelésére alkalmas. Az egyik legjobb gyógynövényes beöntés az illatos macskamentából (Nepeta cataria) készül, de nagyon hatásos beöntés készíthető idegerősítő-szerek, például hólyagos lobélia (Lobelia inflata) vagy csukóka (Scutellaria sp.) és összehúzó hatású gyógynövények, például fodros lórum (Rumex crrispus) vagy sóskaborbolya (Berberis vulgaris) kéreg társításával. Egyenlő arányban használjuk ezeket, hogy erős teához jussunk.
A beöntést enyhén langyos teával végezzük, ha a bélfalhoz tapadt, beszáradt, megkeményedett salakanyagot (bélsarat) akarjuk eltávolítani. A langyos illatos macskamenta-tea beöntés csillapítja a lázat. A meleg beöntés ideges tünetek kezelésére jó.
A bélirritáció megelőzésére 2 evőkanál szezámolajat, 1-1 evőkanál ricinusolajat és mézet keverjünk 4 csészényi meleg vízbe vagy a beöntésre használt teába.
A beöntést először bal oldalon fekve, majd négykézláb, végül jobb oldalon fekve kell beadni. Ez elősegíti, hogy a folyadék megtöltse a vastagbelet. A gyógyító folyadékot olyan sokáig kell benntartani, amilyen hosszan csak lehet; a műveletet egy órán át folytassuk, illetve addig, 8 csészényi folyadék betölthető, és pár percig benntartható.

Forró borogatás
A forró borogatást külsőleg alkalmazzuk. A nem mélyen gyökerező, illetve külső eredetű – bőr alatti kötőszöveti vagy izomeredetű – betegségek, duzzanatok, fájdalmak, megfázás és influenza kezelésére használatos. A forró borogatás serkenti a vér- és nyirokkeringést azokon a területeken, illetve testrészekben, ahová a borogatást helyezzük. Azokat a növényeket hasznosítjuk ilyen módon, amelyek túlságosan erős hatásúak, és belsőleg nem alkalmazhatók, de borogatásként kis mennyiséget lassan fölvesz a szervezet hatóanyagaikból.
A forró borogatáshoz gyógynövényteát kell készíteni, majd egy nedvszívó ruhát belemártani és ráhelyezni az érintett testrészre olyan forrón, amilyet csak kibírunk. A törölközőt egy másik, száraz ruhával kell betakarni és erre melegítőpárnát vagy forró vizes tömlőt tenni. Használhatunk valamilyen vízhatlan borítást is, ha éjszakára tesszük föl a borogatást, hogy az ágynemű ne ázzon el.
A vér- és nyirokkeringés serkentésére, hasgörcsök enyhítésére, belső gyulladások csökkentésére, és a hideg izületek fölmelegítésére forró gyömbérborogatás ajánlott.
Reszeljünk le 57 g friss gyömbérgyökeret, és sajtoljuk ki nedveit két csészényi forró vízbe, várjuk míg sárgára nem színeződik.
Ezután borogassuk be a megfelelő területet úgy, hogy ha kezd kihűlni, legyen kéznél egy másik, amellyel lecserélhetjük.
Hogy felpezsdítsük, életerővel telítsük a betegség által megbénított, legyengített testrészt, a forró borogatást váltogathatjuk rövidebb időre föltett hideg borogatással. A forróság ellazít, elernyeszt és kitágítja a pórusokat, míg a hideg serkent, élénkít és összehúz. A hideg és a forró váltakozása fölfrissíti az adott testrészt.
A gyógynövények külső alkalmazásának jelentőségét a következő eset, illetve tapasztalat is mutatja. Családom egyik tagja operáció utáni sokkos állapotban volt, szervezete rendkívül legyöngült és erős hasmenés gyötörte. Állapota kezdett kritikussá válni, minthogy semmilyen táplálék nem maradt meg benne, illetőleg nem szívódott föl, nem asszimilálódott, ugyanakkor a hasmenés következtében a kiszáradás (dehidratálódás) veszélye fenyegetett. Az orvosok aggódtak, de úgy tűnt, nem tudják, mitévők legyenek. A kórházi szabályok nem tették lehetővé, hogy gyógynövényteát alkalmazzak, amit pedig hasznosnak ítéltem volna meg. De megengedték – ártalmatlannak és bizonyára nem túl hatásosnak ítélve – a forró borogatás alkalmazását, amit én Ulmus fulva teából készítettem. Azt tettem egész éjszakára az illető hasára egy melegítőpárnával a tetején. Másnap reggelre a beteg hasmenése enyhült, a kiszáradás veszélye csaknem teljesen megszűnt, emésztése megindult. Anélkül, hogy szükség lett volna a forró borogatás ismételt alkalmazására, állapota fokozatosan javult.

Füstbelégzés
A köhögés, a hörghurut és a mellkasi teltségérzés közvetlen, direkt kezelése néhány gyógynövény füstjének beszívásával történik. Ez a betegpanaszainak azonnali, de időleges enyhülését eredményezi. A terápiás céllal elszívott gyógynövények, szemben a dohánnyal, nem tartalmaznak nikotint, vagy más olyan anyagot, amelynek rabjává válhat az ember.
A kezelés során kis mennyiségű gyógynövényt kell elszívni pipából vagy vízipipából. A tüdők megtelnek a füsttel, majd teljesen ki is lélegezzük az anyagot. Egy kezelés alkalmával 6-10-szer lélegezzük be a füstöt.

Az e célra leggyakrabban használt gyógynövények a martilapu (Tussilago farfara), a rozmaring (Rozmarinus officinalis), a molyhos ökörfarkkóró (Verbascum thapsus), az Eridictyon californicum és a szarszaparilla (Smilax medica). A dohányzásról való leszoktatásban segít a helyette szívott hólyagos lobélia (Lobelia inflata), amit “indián dohánynak ” is neveznek. A növény lobelint tartalmaz, ami hasonló a nikotinhoz, de nem minden hatásuk egyezik. Ily módon a hólyagos lobelia enyhíti a nikotinéhség érzetét, de nincs olyan sajátsága, amitől rá lehetne szokni.
A nyugati országokban számos gyógynövény cigaretta kapható. Ezek többsége olyan gyógynövényeket tartalmaz, amelyek a hörgőpanaszok kezelésére valók, ugyanakkor ezeket a cigarettákat kimondottan egy-egy aroma “jegyében” keverik, ezért nem biztos, hogy ugyanolyan hatásosak, mint egy gyógynövény készítmény, amit a kezelés céljára magunk állítunk össze. A legtöbb hasznuk, hogy lehetőséget adnak a dohányzás szenvedélyétől való lemondásnak.

Kínában általánosan használatos az asztma kezelésére az “Asztmacsillapító Cigaretta”. Ez körülbelül egy tucat gyógynövényt tartalmaz, és alapos vizsgálatok igyekeznek föltárni, kimutatni e cigaretta köptető hatását és alkalmasságát a mellkasi teltségérzés enyhítésében.
A csattanó maszlagot (Datura stramonium) – hívták régen tövisalmának is – széles körben használják az asztma kezelésére, gyakran oly módon, hogy elszívják a leveleit. Tudni kell azonban, hogy a növény rendkívül mérgező, és nagyobb adagja nem csak súlyos idegrendszeri zavarokat okozhat, de végzetes is lehet. Ezért a Datura stramonium használata nem ajánlott.

Indiában közkedvelt a “Bidis” nevű gyógynövény cigaretta. Szintén köhögés és mellkasi teltségérzés elleni gyógynövényekből áll, de tartalmaz kis mennyiségben csattanó maszlagot is. Ez csak az utóbbi időben derült ki, ami csökkentette a cigaretta forgalmát a USA-ban.
A fekete ürmöt (Artemisia vulgaris) és az illatos macskamentát (Nepeta cataria) nyugtató hatásúként, álmatlanság, nyugtalanság kezelésére szívják. A Damiana-t afrodiziákus hatásáért szívják.
A borsmentát (Mentha piperita) hűsítő mentoltartalmáért keverik a szívnivalóhoz. Az igazi édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) édes aromát kölcsönöz a keveréknek.
A füstbelégzés csak kiegészítő kezelés lehet, amit a tüdő teljesítőképességére, állapotára való kellő odafigyeléssel szabad csak alkalmazni, hiszen az égő növényi anyag szükségszerűen füstrészecskéket, kátrányt termel, amit a tüdőnek el kell tudni távolítani.

Gyógynövényborok
A gyógynövényborok készítésének hagyománya valószínűleg megelőzi a tinktúrákét. a lényegi különbség az, hogy itt maguk a friss vagy szárított gyógynövények szolgálnak az alkoholos folyadék képződésének alapjául, amely megőrzi a gyógyító hatóanyagokat. Noha ez egy kissé bonyolult és lassúbb folyamat, mint a tinktúra készítés, meg van az az előnye, hogy olcsóbb, (mivel nem kell alkoholt venni), szervesebb, azaz természet-közelibb, és ezért készítése sokkal inkább örömteli tevékenység. A gyógynövénybor másik tagadhatatlan előnye az, hogy a benne megőrzött, a friss gyógynövényekben pazarló bőségben meglévő gyógyító hatóanyagok gazdaságosan, takarékosan használhatók föl. Az alkoholalapú orvosságok különösen jók az e-mésztési gondokra és a gyönge keringésre, ezen kívül balzsamként is használhatók.
Természetes erjedés útján leginkább fekete nadálytőből (Symphytum officinale), mezei macskagyökérből (Valeriana officinalis), közönséges cickafarkból (Achillea millefolium), levedulából (Lavandula officinalis) és orvosi angyalgyökérből (Angelica archangelica) készíthető gyógynövénybor, egyebek között.
Az első művelet a gyökerek és kérgek megfőzése, az aromás levelek és virágok leforrázása. 225-453 g növényi anyaghoz 4,5 liter vizet számítunk. Hűtsük le 100 oC alá és a folyadék minden 4,5 literéhez oldjunk föl 1,35 kg mézet vagy finomítatlan cukrot. Adjunk minden 4,5 l léhez egy kávéskanál élő sütő- vagy borélesztőt, és szűkszájú üvegbe töltve tartsuk az egészet meleg helyen (70 oC és 80 oC között) 2-3 héten át, lefödött, de nem légmentesen záródó edényben. Erre azért van szükség, hogy a külső, vad élesztőgombák be ne jussanak a forrásban lévő anyagba. A gyógynövénybor készítésének első szakasza az erjedés befejeződésével zárul. Ezután vásznon át kell leszűrni, a folyadékot palackokba tölteni és lazán záró tetővel, dugóval ellátni, hogy nehogy újra forrni kezdjen.
Az egyszerre elfogyasztható adag a fölhasznált gyógynövénytől függően 1 kávéskanáltól a kis borospohárig terjedhet.

Hüvelyöblítés
A hüvelyöblítés általánosan használt módszer fertőzések kezelésére, illetve a hüvely tisztítására. Gyakori alkalmazása – véleményem szerint – nem ajánlatos, mivel megbontja, fölborítja a természetes hüvelyi baktériumflóra egyensúlyát. Az ismételt fertőzések a nem kielégítő, helytelen táplálkozást és a szervezet általános ellenállóerejének lecsökkenését jelzik.
Az irrigálószer nem más, mint egy erős tea, amelynek alkotóelemei:
aranygyökér (Hydrastis canadenis)
útifű (Plantago spp.)
medveszőlő (Arctostaphylos uva-uris)
fekete nadálytő (Symphytum officinale)
fehér tölgy (Quercusalba) kérge
és
fodros lórum (Rumex cripus).
Adhatunk hozzá egy kevés ecetet – 1-2 evőkanállal 4 csészényi teához – vagy joghurtot a savas kémhatás kiegyensúlyozására. A kezelést a legjobb a fürdőkádban vagy a WC-ben elvégezni, ügyelve arra, hogy a tartály sose legyen a csípő fölött fél méternél magasabban. A testmeleg folyadékot mindig lassan, óvatosan töltsük be, és próbáljuk 10-20 percig benntartani. Ha a folyadékot túl nagy nyomással töltjük be, megeshet, hogy a fertőzést mintegy “följebb nyomjuk”, és ez a méhre is ráterjedhet. Terhesség idején nem szabad irrigálni.

Kenőcs
A kenőcs vagy ír a bőrre kenhető, és állagánál fogva rajta is hagyható szer. A kenőcshöz készítsünk először gyógynövény olajat, amelyet fölmelegítünk, majd olvadt méhviaszt adunk hozzá, amíg az anyag kellő sűrűségű nem lesz (kb. 14 g kell 2 csészényi olajhoz). A leggyorsabb eljárás a kivonatok elkészítésére az, ha a növényt forró olajba tesszük – elsőként a gyökereket és kérgeket – és kb. 2 órára benne hagyjuk az annyira fölmelegített olajban, hogy még éppen ne bugyogjon. Az edény legyen ezalatt lefödve. Tegyük ezután az olajba a leveleket és virágokat, és főzzük óvatosan újabb egy órán át. Végül adjuk hozzá az olvasztott méhviaszt és keverjük el alaposan.
Egy másik eljárás szerint keverjünk 1 rész őrölt gyógynövényt 4 rész forró disznózsírba vagy egyéb állati zsiradékba, amely szobahőmérsékleten nem olvad meg.
Mindkét eljárás legvégén adjunk a kenőcshöz kevés tartósítószert, benzoegyantát vagy benzoetinktúrát (1 kávéskanál tinktúra 4 csészényi kenőcshöz).

Olajok
Ha a gyógynövények hatóanyagai mellé illóolajok is társulnak, akkora friss növényből könnyen készíthetünk sűrítményt. A gyógynövényolajokat porrá tört száraz vagy összezúzott, elfoszlatott, friss növényekből készíthetjük, olívaolaj vagy szezámolaj hozzáadásával.
57 g növényre 2 csésze olajat számítsunk. A keveréket meleg helyen hagyjuk állni három napig. Gyorsabban elkészül az olajunk, ha a keveréket egy kissé fölmelegítjük egy serpenyőben legalább egy órára. Ezután az olajat leszűrve üvegbe tehetjük.
Van egy olyan módszer is, amikor a növényi hatóanyagokat alkohollal vonjuk ki, majd az extraktumot hozzáadjuk az olajhoz és nagyon óvatosan melegítve elpárologtatjuk az alkoholt. A készítmény eltarthatóságát növeli némi E vitamin-olaj (400 NE csészénként).
Ha főként illóolajokból álló olajat kívánunk nyerni, mártsunk olíva vagy szezámolajba vékony vattarétegeket vagy géz jellegű anyagot, enyhén nyomkodjuk ki, majd helyezzük rájuk a növényeket, végül rétegezzük egymásra őket egy széles szájú edényben. Az edényt zárjuk le szorosan három napra, majd a kész olajat sajtoljuk ki a textíliából.
Gyakran készítenek olajokat fűszerekből, mentából és más aromás növényekből.

Pakolás és tapasz
A pakolás porított vagy összezúzott, foszlatott, (macerált) gyógynövények meleg, nedves pépje, amelyet közvetlenül a bőrre tesznek gyulladások lelohasztására, csökkentésére, vérmérgezés, mérges csípések, harapások, szúrások következményeinek enyhítésére, kelések, kiütések gyógyítására, hogy az érintett terület tisztulását, gyógyulását elősegítsék.
Sok pakolás semlegesíti a fertőzést, hatására kilökődnek a mérgek és az idegen anyagok. Ezekben általában
fekete nadálytő (Symphytum officinale)
útifű (Plantago spp.)
orvosi zilíz (Althaea officinalis) van.
A fájdalom enyhítésére, az izmok feszülésére, izomgörcsökre
hólyagos lobélia (Lobelia inflata),
molyhos papucskosbor (Cypripedium pubescens),
illatos macskamenta (Nepeta cataria),
mezei macskagyökér (Valeriana officinalis),
mámorbors (Piper methysticum),vagy a
kansasi kígyógyökér (Echinacea angustifolia)
használatos. Sokszor egy kevés serkentő hatású növényt, például gyömbért vagy erős-paprikát is tesznek a pakolásba, hogy élénkítse a keringést.
A pakolás porított, illetve őrölt gyógynövény keverékét forró vízzel, herbateával, balzsammal vagy tinktúrával kell megnedvesíteni. Így a poralakban nem hozzáférhető növényeket is a pakolás részévé tehetjük. A boltokban kapható őszi varázsmogyoró (Hamamelis virginiaa) kivonat például nagyszerű a pakolás nedvesítésére. A természetben összevágott növényekből, pl. útifűből is készíthetjük a pakolást.
A tapasz hasonló a pakoláshoz, de ennél a gyógynövényeket vagy vászon közé rakják, vagy nagytömegű “vivőanyagba” keverik, mielőtt a bőrre tennék.
Igen hatásos lázcsillapító tapaszt kapunk, ha kisajtoljuk a vizet a tofuból, majd péppé keverjük 20%-nyi liszttel és 5%-nyi friss, őrölt gyömbérgyökérrel (Zingiberofficinale). Ezt azután közvetlenül rá lehet tenni a bőrre, a terület hűtése céljából. A tofu nagyon sok tapasznak kiváló alapanyaga.

Pilula
A pirulákat ugyanúgy használjuk, mint a zselatin kapszulákat, de megvan az az előnyük, hogy pusztán a gyógynövényeket tartalmazzák, amelyeket ráadásul nem is szükséges olyan finomra porítani. A készítéshez szükséges durvább őrleményt szárított illetve friss növényből is nyerhetjük, ha kávédarálóval vagy fűszermalommal daráljuk meg.
Az összezúzott anyaghoz keverjük az Ulmus fulva – vagy más nyálkaképző növény – porát, legfeljebb 10% arányban. Lassan adjunk hozzá az őrleményhez vizet és keverjük el, amíg pépes anyagot kapunk. Használhatunk forró vízben föloldott gumiarábikumot is a por összetapasztására. A masszából gyúrjunk borsó nagyságú labdacsokat. A pilulát föl lehet használni azonnal is, mag későbbi alkalmazás céljából meleg levegőn vagy sütőben, nagyon alacsony hőfokon meg is lehet szárítani. A szigorúan vegetáriánus táplálkozásúak előnyben részesítik a pilulát a zselatin kapszulával szemben, mivel a kereskedelemben kapható kapszulák állati eredetű zselatinból készülnek.
A borsó nagyságú pilulák kb. fele annyi gyógynövényt tartalmaz, mint a kapszulák, ezért ha az adagolás kapszulában van megadva, ezt figyelembe véve szedjünk kétszeres mennyiséget a pilulából.

Szirupok
A szirupokat gyakran használják köhögés, torokfájás, torokgyulladás kezelésére, mivel a szirup bevonja az érintett felületet, így a gyógynövényeket közvetlenül rajta tartja.
Tegyünk kb. 57 g növényt 4 csészényi vízbe és óvatosan fölforralva párologtassuk el a víz felét. Szűrjük le, és még melegen adjunk hozzá 28 g vagy 57 g mézet és/vagy glicerint.
Általában az igazi édesgyökér (Glycyrrhiza glabra) és a kései meggy (Prunus serotina) kérget az a két gyógynövény, melyet aromájáért, ugyanakkor terápiás hatásáért adnak a szirupokhoz.
A köhögés elleni szirupokban széles körben felhasznált egyéb gyógyfüvek:
kerti kakukkfű (Thymus vulgaris),
fekete nadálytő (Symphytum officinale) gyökér,
ánizs (Pimpinella anisum) és
édeskömény (Foeniculum vulgare) termés,
Chondrus crispus és
kis mennyiségben hólyagos lobélia (Lobelia inflta).
A szirupokat 1/2-1 kávéskanálnyi mennyiségben alkalmazzuk, szükség szerint.

Szirupos orvosság
A szirup régi “találmány”, amely arra szolgál, hogy a rossz ízű orvosságokat be lehessen venni. Úgy készül, hogy egy kevés gyógyfüvet összekeverünk mézzel, juharsziruppal és földimogyoróvajjal. Ez utóbbi helyett más, hasonló anyagot is használhatunk, hogy lágy, pépes masszát kapjunk. Így még az erős-paprikát is be lehet adni kisgyermekeknek.

Tinktúrák
A tinktúrák igen tömény növényi kivonatok, amelyek hosszú időn át elállnak, mivel az alkohol igen kitűnő tartósítószer. A tinktúra alkoholtartalma nem lehet kevesebb 30 %-nál. különösen azokat a növényeket érdemes tinktúra formájában alkalmazni, amelyek rossz ízűek vagy hosszú időn át kell szedni őket, illetve amelyek külsőleg, balzsamként is felhasználhatók. Néhány gyógynövény, például a fürtös poloskavész (Cimicifuga racemosa) és a sonorai kreozotcserje (Larrea tridentata) olyan anyagokat tartalmaz, amelynek nem könnyen oldhatók ki a vízben, ezért tea helyett pilula, kapszula vagy tinktúra formájában hasznosíthatók. Az alkohol általában az összes fontos hatóanyagot kivonja a gyógynövényekből.
A tinktúra készítésekor 113 g porított vagy összevágott gyógynövényhez 2 csészényi alkoholt – akár vodkát, konyakot, gint vagy rumot – adjunk. Naponta rázzuk össze kb. két héten keresztül. Hagyjuk a füveket leülepedni, majd öntsük le a tinktúrát, sűrű vászonnal vagy szűrőpapírral fölfogva a por finomságú részecskéket.
A készülő tinktúrát újholdkor a legjobb összeállítani és teliholdkor leszűrni, hogy a növekvő Hold vonzása elősegítse a növényi hatóanyagok kivonását. Az újholdkor vagy teliholdkor leszedett növények hatásosságára vonatkozó elképzelést tudományosan nem igazolták.
A tinktúrából egyszerre bevett mennyiség a néhány csepptől a 2 kávéskanálig terjedhet. Ilyen mennyiségű azaz meglehetősen kevés alkohol bevitele a szervezetbe a legtöbb embernek nem okoz problémát. Mégis, ha valaki bármilyen okból nem fogyaszt alkoholt, akkora szükséges mennyiségű tinktúrát negyed vagy fél csészényi forrásban lévő vízbe kell keverni, hogy az alkohol elpárologjon.
Ha valaki kimondottan a növények alkaloid tartalmát akarja kivonni, akkor az alkoholos eljárást savas, almaecetes extrahálással lehet helyettesíteni. A tinktúrák általában az erőteljesebb hatású gyógynövényekből készülnek, amelyeket tea formájában nem alkalmaznak. Ha a tinktúra enyhébb hatású gyógyfüvekből készül, akkor a bevehető mennyiség 1-2 kávéskanálra nő, ami körülbelül megfelel a fél csésze teának.
Ne tévesszük össze a tinktúrát a kereskedelemben kapható “folyékony kivonattal”. Utóbbi több oldószeres extrakcióval készül, következésképpen rendkívül tömény készítmény: hatásuk akár a tinktúrák tízszeresének is megfelelhet, tehát a bevehető mennyiség legfeljebb 6-8 csepp lehet, ami kb. 1 kávéskanál tinktúrának felel meg.

Végbél- és hüvelykúp
A kúp porrá tört gyógynövényből és kakaóvajból készül. A gyurmaállagú anyag hűtőbe téve megkeményedik. használat előtt szobahőmérsékletre kell fölmelegednie, hogy kellő vastagságú (kb. 2 cm) hurkát lehessen belőle sodorgatni, amit kb. 2,5 cm-es darabokra kell vágni. A kúp aranyér vagy ciszták kezelésére, illetve a hüvelyben keletkező fertőzések, irritációk és daganatok gyógyítására alkalmas. A kúphoz használt gyógynövények közt lehet összehúzó (adstingens), mint a fehértölgy (Quecus alba) vagy a sóskaborbolya (Berberis vulgaris) kérge; gyulladáscsökkentő nyálkahártya-bevonó gyógynövény, mint a fekete nadálytő (Symphytum officinale) gyökere vagy au Ulmus fulva, valamint antibiotikus hatásúak, mint a fokhagyma, a sonorai kreozotcserje (Larrea tridentata) vagy az aranygyökér (Hydrastis canadensis). Utóbbi rendkívül értékes, mert különösen alkalmas a nyálkahártya gyógyítására összehúzó, szövetsarjasztó és antibiotikus hatása miatt.
A kúpot általában éjszaka használják. A kakaóvaj megolvad a test melegétől és így a gyógyfüvek kifejthetik hatásukat. Tegyünk óvintézkedéseket, hogy a ruhánk és az ágynemű ne szennyeződjön, ne károsodjon, a kúpmaradékát pedig reggel öblögessük ki.

Zselatinkapszula
A zselatinkapszula akkor célravezető eszköz, ha a gyógynövény:
1. kis mennyiségben használatos (0,5-3 g alkalmanként),
2. keserű vagy nyálkás,
3. hosszú időn keresztül rendszeresen kell szedni.
Sokféle méretű kapszula van, de a legközönségesebb a kicsi “0”-ás és a nagyobb “00”-ás. A leggyakrabban az utóbbit használják, kivéve a gyerekek esetében, vagy ha valaki nehezen tudja lenyelni. Hogy megkönnyítsük a kapszula gyomorba jutását és föloldódását, vegyük be evés közben vagy legalább 1/2-1 csésze vízzel illetve gyógynövényteával.
A gyógynövényt sok esetben eleve por alakban kell megvenni, hogy a kapszulák jól tölthetők legyenek. A háztartási robotgéppel vagy fűszermalommal készített őrlemény gyakran nem elég finom szemcséjű. A porokat tegyük egy kis edénybe és keverjük össze kanállal. Nyissuk ki a kapszulát és merítsük meg mindkét felét a porban úgy, hogy a kapszula száját az edény fala mellett toljuk.
A műveletet addig ismételjük, amíg a kapszulák meg nem telnek. Ezután óvatosan zárjuk össze a két részt. Hogy milyen mennyiségű növényi anyag fér egy kapszulába, az attók függ, milyen finom porrá őrölték, mennyire sikerült a kapszulát megtömni, és hogy az illető anyag gyökér,kéreg, levél vagy virág e.
Nem érdemes kapszulába tenni az enyhébb hatású gyógyfüveket, hiszen azok csak nagyobb mennyiségben hatásosak így aligha lehetne a szükséges adagot elfogyasztani belőlük. Ugyancsak ne keverjünk össze enyhébb hatású gyógyfüveket erőteljesebb, hatékonyabb növényekkel – kivéve, ha az előbbiek nedvesség hatására nyálkát képeznek. Enyhébb füvek ugyanis fölhígítanák az erősebbeket, így azok kisebb adagja szintén nem érné el a kívánt hatást.
A kapszulázott gyógynövény szokásos napi adagja 3×2 darab, bár a dózis függ a gyógynövénytől, a kezelendő állapotától, a betegségmértékétől. Némely növény, mint az aranygyökér (Hydrastis canadensis), a tündérnyom (Podophyllum peltatum), az alkörmös (Phytolacca americana) – ez erősen mérgező növény – és a hólyagos lobélia (Lobelia inflata) napi adagja a szokásosnál sokkal kisebb, és általában összetett készítmények alkotórészeként szerepel.
A zselatin kapszulát le lehet nyelni étellel, de ha étkezések között vesszük be, legalább fél csésze vizet vagy gyógynövényteát igyunk rá, hogy biztosan a gyomorba kerüljön. Ha a készítmény olyan, hogy zselatin kapszulát igényelne, készíthetünk belőle pilulát is.