Seborrhoea elleni gyógytea
A Seborrheás dermatitisz mára szinte népbetegségnek számít – angyon sokan nem is tudják, hogy az egyszerű korpásodással teljesen megegyező tüneteket produkál. A betegség genetikailag kódolt minden emberben, akárcsak a herpesz.: ha egyszer kialakul, akkor már szervezetünk aktív részévé válik: a tünetei pedig hol aktívak, hol passzívak. A seborrheás dermatitisz is rendelkezik ilyen váltakozó időszakokkal, ám nem fizikai kontaktus, hanem stressz által aktiválódik. Tünetei jellegzetese: A bőr bepirosodik, a felszíne lemezes hámlásba kezd, viszket, viszont csak bizonyos területekre koncentrálódik. A tüneti foltok elhelyezkedése jellegzetes. A hámló, viszkető, vöröses foltok a homlok kontúron, a szemöldökben, az orrtőnél, a fülek mögötti zónákban, a hallójáratokban, a fülkagylókon, és a tarkón helyezkednek el tipikusan, viszont amíg aktív a betegség, állandóan „vándorolnak”, azaz kijön néhány folt, majd néhány nap múlva elhalványodik, hogy kicsit arrébb újra megjelenjen.
Kialakulásában elsősorban öröklött alkati tényezők játszanak szerepet. A férfi nemi hormonok (androgén) fokozzák a faggyúmirigy működését, amely gátolja a bőrlégzést, serkenti az elszarusodást, elzárja a szőrtüszők kivezető nyílását. Külső tényezők még tovább ronthatnak a helyzeten: pl. stressz, a friss levegő és a mozgás hiánya, a helytelen táplálkozási szokások, emésztési zavarok, székrekedés, helytelen bőrápolás stb
Attól függően, hogy a faggyúban milyen anyagok vannak jelen, a zsíros bőrnek két fajtáját különböztetjük meg:
– Olajos (seborrhoea oleosa)
amikor a bőr olajosan fénylő, pórusai tágak, sápadt színű, zsíros-síkos tapintású, tágult hajszálerek jelennek meg az orrhajlatban, és könnyen eltávolítható mitesszerek jelennek meg rajta.
– Száraz (seborrhoea sicca)
ekkor a bőr fénytelen, pórusai tágak, sápadt színű, felülete kiszárad, érdes-zsíros tapintású, gyakran hámlik, vízhiányos, feszül, sok mitesszer kíséri, melyek nyomkodás után begyulladhatnak, könnyen kisebesedhetnek, nehezen gyógyulnak.
Általában kitágult pórusok jellemzők rá, a bőr hajlamos a mitesszerre és acnéra. Különösen a kamaszkorban gyakori a hormonális hatásokra bekövetkező fokozott faggyútermelés. A legzsírosabb és legpattanásosabb azokon a testfelszíneken, ahol eleve több faggyúmirigy található, így az arcon, a háton, a mell- és nyaktájékon. A zsíros bőr általában nem érzékeny a napra, a száraz levegőre, de piszkos, poros helyen a pórusok könnyen elszennyeződhetnek. 50 éves kor fölött már nagyon ritka, hogy valakinek zsíros a bőre. Csak nagyon szélsőséges körülmények, és helytelen tisztálkodás mellett fordulhat elő, hogy az ilyen bőr kiszárad.
A zsíros bőr kezelésének célja a faggyú- és a szarutermelődés normalizálása, a bőrlégzés és a keratin hidratációjának fokozása, a zsiradékokkal átitatott szarusejtek eltávolítása, a gyulladásos folyamatok csökkentése.
Kezelés
A korpásódás kezelése ritkán vezet teljes gyógyuláshoz, inkább kordában tartja a tüneteket, azonban nem mindegy hogy mivel. A szteroidos kezeléseket előszeretettel alkalmazzák ezeknél a kórképeknél. Tény, hogy gyors és látványos javulást érhetünk el vele, de hosszú távon károsíthatják a bőrt és jelentős mellékhatásokkal számolhatunk. A kén tartalmú samponok és kenőcsök sem javítanak annyit a kórképen, hogy ellensúlyozni tudnák a velük szemben kialakult viszolygást a betegekben.
A fitoterápia viszont megoldást jelenthet e rendszeres kezelést igénylő bőrbetegségre.Természetes összetevőjű, mellékhatás mentes, szelíd gyógymód, melynek rendszeres használatával tünetmentességet érhetünk el és tarthatunk fenn. A bőr vissza nyeri egészséges megjelenését,valamint meggyorsítja a haj növekedését. 100 x SZÉP készítmény, egy külső és egy belső használatra szánt gyógynövény keveréket tartalmaz.
Használati útmutató: 100 x Szép teakeverék külső használatra. Lemosáshoz 1 púpozott teáskanál teafüvet este beáztatunk 1 dl vízbe. Másnap felforraljuk és 15 perc állás után leszűrjük. Hidegen használjuk a beteg bőrfelületet, vattapamaccsal naponta legalább 2 x áttöröljük vele. Hűtőben 2-3 napig gond nélkül el áll. Hidratáló arckrém használata előtt is jól nedvesítsük be az arcbőrt a teával és utána, a krémmel masszírozzuk be.
Hajas fejbőr kezelésére 5-6 púpozott evőkanál teát este beáztatunk 1 l vízben, másnap felforraljuk és 15 perc állás után leszűrjük. Kisméretű műanyag edényben /amiben a haj öblítése még megoldható/ meleg víz hozzáadásával hígítandó 3-4 l-re. A fejünket tegyük bele és finoman kicsit a fejbőrt átgyúrva áztassuk pár percig. További öblítést nem igényel, a haj szárítható. Túl gyakori hajmosást nem javaslom, mert a száraz, gyulladt, korpás fejbőrt még inkább kiszárítja (az olajos seborrhoea kezelésénél ugyan ez a javaslatom) és a faggyúmirigyeket túlműködésre serkenti. Ha gombás felülfertőződés is létre jött ajánlatos a Nizoral hajsampon alkalmazása pár alkalommal. Majd a Schwarzkopf kozmetikai cégnek van egy Seborin nevű hajsamponja, melyet drogériákban belehet szerezni, Én ezt ajánlom, heti 1-szer. Fontos a sampon csak úgy fejti ki a hatását ha 5 percig rajta hagyjuk a fejbőrön a habot. Utána a fent említett hajöblítést végezzük el.
A belső használatra szánt méregtelenítő és az androgén hormonrendszert harmonizáló, szabályzó teakeverék, forrázással (1 kávéskanál drog 2 dl vízzel leforrázva) készül. Hidegen javaslom a fogyasztást éhgyomorra, mindenféle ízesítés nélkül.
A “100 x Szép” teakeverék rendelhető a gyogynovenygyogyasz@gmail.com emailen.
A rendszeres tea alkalmazása biztosítja a tünetmentességet.
szeretnék rendelni ebből a teakeverékből
hogyan tehetem meg?
Kedves Szekér Lászlóné!
Az e-mail címünkön tud rendelni, gyogynovenygyogyasz@gmail.com -on.
A honlapunkon csak rá kell kattintani és már írhatja is a levelét.
Üdvözlettel
Üdvözlöm Önöket !
Nekem is kellene ebből a teából és a hajfürdőbe és pakolásba mi kell ???
Ez a 100 x Szép nevű gyógynövény keverék ?
Nagyon szépen köszönöm a segítséget ha valami más termékük is lenne seborrhoea ellen az is érdekelne.
Tisztelettel !
Szabó Piroska
Kedves Piroska!
Az e-mail címünkön tud rendelni, gyogynovenygyogyasz@gmail.com -on.
A honlapunkon csak rá kell kattintani és már írhatja is a levelét.
Üdvözlettel: Kompák Edit
Üdvözlöm önöket!
Szeretnék rendelni a seborrhoea elleni gyógyteából de valamiért nem tudom elküldeni a honlapon lévő e-mailre rendelésem. Valamilyen más módon megoldható a rendelés?
Szeretném még megkérdezni hogy,fogamzásgátló mellett is alkalmazhatóak ezek a teák? Minden nap kell fogyasztani?
Tisztelettel! Mikitkó Annamária
Tisztelt Cím!
Szeretnék rendelni 100xszép teakeveréket,de csak arcra szeretném használni.Hogyan rendelhetem meg?Győrben megvásárolható?
Mennyibe kerül a termék? Mennyi ideig elegendő?
Köszönettel:
Heni
Kedves Heni!
Legyen szíves a gmai-es postafiókomra küldeni a megrendelését.
Üdv.: Kompák Edit
Érdeklődnék, milyen kiszerelésben és milyen árban kapható a tea?
Köszönöm!